Idén október idusán megtartotta Wisenet STEP partner napját Aspectis csapatunk Hanwha Techwin-nel közösen. Meghívott partnereink részére igyekeztünk számos újdonsággal előállni, és átadni a Hanwha Techwin örökség üzenetét, a termékek megbízhatóságát, kiváló minőségét és elsősorban az emberi kapcsolatok tisztaságát. Talán ezért is találtunk egymásra a Hanwha Techwin és Aspectis, mert ugyanazon értékeket tartjuk fontosnak.
A közös szervezésű partnernapunkon pedig bebizonyosodott, hogy számos partnerünk csatlakozott hozzánk, és felkérésünkre együtt töltöttünk két napot a technológiai vívmányokról a Wisenet égisze alatt.
Rendezvényünk helyszínéül a remek adottságokkal rendelkező Bánó Birtok adott otthont, ahol a múlt varázslata ölelte körül a jelen és a jövő technológiáját, és láttuk, hogy partnereink is átszellemülve veszik birtokba a mocsoládi kúria kényelmét.
Előadóink voltak Molnár Tamás, a magyarországi üzeltfejlesztéséért felelős kollegánk, aki a Wisenet jelenét mutatta be, beszélt a STEP programban való részvétel előnyeiről, és bemutatta a Wisenet jelenlegi portfóliójának üzenetét. Az ebédet követően Lukas Lener, a Hanwha Techwin EMEA régió kereskedelmi vezetője beszélt a jövőbeni fejlesztésekről, a tervekről és hogy milyen előremutató fejlesztések várhatóak a Wisenetnél, majd Morvai Gábor presales kollegánk mutatta be az Wisenet AI technológia jelenét, és pár élő kameraképet is megvizsgáltunk.
A vacsora után estében meghívott vendégünk és a házigazda Dr. Mocsai Lajos beszélt a csapatépítésben rejlő titkokról, hiszen ki más tudna többet beszélni a csapat erejéről, mint aki pályafutása során több női és férfi csapattal is nyert már magyar bajnokságot, mind a férfi, mind a női válogatottal világbajnoki ezüstéremig jutott, valamint a női válogatottal Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes is lett.
Másnap Pavol Matias, a Hanwha Techwin technikai menedzsere mutatta be gyakorlati példákon keresztül az újdonságokat, beszélt az új W7 C szériás kamerákról, az Intercom megjelenéséről a Wisenet portfóliójában, valamint az új parkolást segítő, leddel felszerelt kameráról is.
Másnap ebéd után számos élménnyel gazdagabban köszöntünk el egymástól, s bízunk abban, hogy partnereink is információval és élményekkel is feltöltődve tértek vissza a hétköznapokba.
Köszönjük, hogy itt voltatok! Jövőre folytatjuk!