2023 júniusában az Aspectis Kft. a cég 3. üzletágának elindítását határozta el. A cég 2003-as alapítását követően az első időszakban arra fókuszált, hogy – disztribútori minőségben - úttörő szerepet vállaljon az IP alapú video rendszerek magyarországi meghonosításában.
A kezdeti korszak sikerei és a piac konszolidálódása után 2010-ben megalakította szolgáltatási üzletágát, amelyet akkor egy arculatváltás is markánsan kifejezett. Az Aspectis filozófiájának és a forgalmazott termékek körének köszönhetően az elmúlt időszakban elsősorban a felső kategóriában volt jelen, a projekt alapú üzletek kiszolgálására koncentrált, azonban a piac belépő szintjére nem rendelkezett megfelelő kínálattal.
Annak érdekében, hogy ezt a szegmenst is ki tudja szolgálni, az új üzletág ABUDGET néven jelenik meg a piacon, és 2023 szeptemberében kezdi meg valós tevékenységét. Ebbe az üzletágba olyan termékek kerülnek majd, amelyek kedvező áron nyújtanak – elsősorban a kisebb felhasználók számára – korszerű, versenyképes megoldásokat.
Ennek első képviselőjeként a Reolink jelenik meg az ABUDGET kínálatában, amellyel az Aspectis disztribúciós szerződést kötött, és megkezdi ezen termékek forgalmazását. Természetesen a forgalmazás az Aspectis-től megszokott magas színvonalú marketing és műszaki támogatás mellett indul. Az új üzletág elindításával az Aspectis partneri hálózatának jelentős bővülésére számít. Az ő kiszolgálásukra egy webáruházat is indít, amelynek segítségével a regisztrált partnerek egyszerűbben és gyorsabban tudnak rendelni.
A Reolink 2009-ben alapított kínai videótechnológiai fejlesztő- és gyártó vállalkozás, amely a biztonságtechnológia piacán jelentős figyelmet kapott az elmúlt években, és egyre népszerűbbé vált a felhasználók körében. A cég elkötelezett az intelligens otthoni megoldások iránt, és széles körű kamerarendszerekkel látja el a felhasználókat, amelyek segítenek védeni és megfigyelni otthonaikat, környezetüket. A Reolink Amerika, Európa, Ausztrália és Új-Zéland piacainak kiszolgálására fejleszti termékeit.
A Reolink kamerái kiváló, nagyfelbontású (4K) képek és videók rögzítésére képesek, kiemelkedő az éjszakai környezetben való mozgásérzékelés és látás funkciójuk, ezáltal rendkívül megbízható védelmi rendszert lehet létrehozni velük.
A kamerák könnyen telepíthetők és használhatók, a kínált mobilalkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy bármikor és bárhonnan ellenőrizhessék a kamerák élő képeit és rögzítéseit.
A Reolink kamerák sokoldalúak, különböző típusok és modellek érhetőek el, ám minden modellben megtalálható a mesterséges intelligencia alapú objektumdetektálás (ember, autó). A portfólióban megtalálható cső-, dóm-, turret és PTZ kivitel, valamint duál lencsés kamera képfűzéssel, amely 180 fokos látószöget biztosít. Az általános PoE adatátvitel mellett speciális WiFi-s és 4G-s vezeték nélküli kamerák is bővítik a kínálatot, melyek napelemes táplálással is kiegészíthetők, így olyan környezetben is megoldást nyújtanak, ahol a tápellátás problémát jelent. A Reolink kameráiról összességében elmondható, hogy jó minőségű eszközök, megbízható analitikával felszerelve, amelyek hamarosan jelentős szerepet fognak betölteni az otthonok és kisebb üzletek, csarnokok védelmi rendszereiben.
Az Aspectis 2003-ban alapított disztribútor cég, amely biztonságtechnikai- és IT termékek és ezekhez kapcsolódó szolgáltatások értékesítésére koncentrál. Elsősorban a magasabb kategóriás IP alapú video- és beléptető rendszerek piacán rendelkezik nagy tapasztalatokkal. Portfóliójában az iparág olyan vezető gyártói találhatók, mint például az AXIS Communications, Milestone Systems, Hanwha Vision, 2N Telekomunikace, Planet Technology, Paxton Access, FF Group. Az Aspectis Secureye márkanév alatt saját gyártású video központokat és monitorozó munkaállomásokat kínál. Szolgáltatási üzletága 2010 óta többek között tervezési-, helyszíni telepítési-, műszaki támogatási és oktatási tevékenységgel áll partnerei rendelkezésére. 2023-ban alakult az Aspectis 3. üzletága, az ABUDGET, amely a piac belépő szintű szegmense számára nyújt megoldásokat.
A Reolink 2009-ben alakult, székhelye Hong Kongban található, s több, mint 5 évi OEM partnerség után, 2013-tól saját márkanévvel jelentek meg a biztonságtechnikai piacon. Azóta a cég komoly mértékben megerősítette pozícióját a biztonságtechnológiai képalkotás területén, és elkötelezett az intelligens, kedvező árú, könnyen hozzáférhető és hatékony megoldások nyújtása iránt. A vállalat által kínált vezeték nélküli kamerák, intelligens érzékelési rendszerek és magas felbontású megfigyelési lehetőségek, valamint az egyszerű beállítás nagyon kedvelt márkává tette a termékeket az Egyesült Államokban és Ausztráliában, s az utóbbi időben Európában is egyre inkább teret nyer.