MBF - Köszönjük!
Címkék:hírek

Idei évben arany fokozatú támogatóként voltunk jelen az MBF XI. konferencián. Előadásunk – bízunk benne – üde színfoltja volt a konferenciának, hiszen általunk delegált előadónk, Katona Csaba történész időutazása olyan múltbeli biztonsági „technológiákat” illetve eljárásokat mutatott be, nem kevés humorral fűszerezve, amelyek sokak számára ismertek voltak, ám  történetüket nem biztos, hogy ismerték.

20210914_143929

Idén is gyártóink, fejlesztőink, Axis, Hanwha Techwin, Milestone, Paxton, Planet, 2N, Netavis, BioSec, Herta és Gamanet termékeit, megoldásait képviseltük, sok hasznos tanáccsal látva el partnereinket meghitt kis sarkunkban, ahol lehetőség volt az igazán mély szakmai beszélgetésekre is. Ám aki könnyed csevejre vágyott, pezsgőpultunk mellett tehette meg mindezt, hiszen pezsgőink Európa minden tájáról érkeztek Kecskemétre, s aki végig kóstolta italainkat, szinte egész Európát beutazhatta képzeletben a legjobb pezsgőgyártók termékeivel.

Természetesen idén sem maradhatott el a Csocsóbajnokság, amelyen az egy évre szóló dicsőséget és a vele járó vándorkupát a Securimaster csapata vihette haza a rendkívül szoros döntő után.

20210915_104616

Sok újdonsággal távoztunk szerda délután a konferenciáról, s bízunk abban, hogy megerősítettük kapcsolatainkat partnereinkkel és bizonyítottuk, hogy az Aspectis csapatára lehet számítani.

 

Jövőre ismét veletek!