Újdonság: AXIS-D2050-VE radar detektor

1024 754 Aspectis

Bevezető

A legerősebb biztonsági megoldások a technológiák olyan stratégiai kombinációja, amelyekkel a legjobb eredmények érhetők el. Ebben a „szerszámos dobozban” minden eszköznek megvan a maga szerepe és a radar lehet az egyik ilyen fontos szereplő. A radar a hamis riasztásokat nagyon alacsony szinten tartja. Ráadásul olyan pontos információkat ad az objektumról, amelyekre a kamerák nem képesek – ilyenek például az objektum pontos helyzete, mozgásának iránya, sebessége.

A technológia alapjai

A radar elektromágneses hullámokat használ az objektum detektálásához, ezért nem érzékeny azokra a zavarokra, amelyek tipikusan a hamis riasztásokat generálják. Ilyenek például a mozgó árnyékok, fénycsóvák, kis állatok, esőcseppek vagy rovarok, szél és rossz időjárás. Ezt a technológiát már az 1940-es évek óta használják katonai célokra, de az utóbbi időben teret nyert a civil alkalmazásokban is.  Működési elve röviden, hogy egy adó elektromágneses hullámokat bocsát ki, egy vevő pedig érzékeli a tárgyakról visszaverődő jeleket. A radar 24 órás szolgálatot teljesít napsütésben, esőben, ködben, teljes sötétségben egyaránt. Így a hamis riasztások kevésbé vonják el a személyzet figyelmét a valós fenyegetésektől, ezzel pénzt és időt takaríthatunk meg.

Radar a videó megfigyelő rendszerekben

Egy radarral támogatott mozgásérzékelés hatékonyan támogatja meg az Axis videó megfigyelő rendszer működését. Így egy behatoló által generált riasztás triggerelhet egy rögzítést a vizuális megjelenítéshez. Fontos megjegyezni, hogy a pontosabb érzékeléssel sok időt és pénzt takaríthat meg, hiszen a videó mozgásérzékelés – legyen az bármilyen jó is – mindig tartalmaz valamennyi hamis riasztást, így nagyobb tárkapacitásra lesz szükség, ráadásul egy esemény visszakeresése több időbe telik. A kamera kép másik oldalról viszont olyan plusz információkat ad, amelyek a radar képességeivel kiegészítve ideális biztonsági megfigyelő rendszert eredményeznek. A radar képes az objektumok követésére és osztályozására (ember, jármű, állat,..stb), ami jelentősen megnöveli a használhatóságát.

AXIS D2050-VE radar detektor

Az Axis első radar detektora az AXIS D2050-VE hálózati radar detektor. Ez egy kültéri, vandálbiztos kivitelű eszköz. Főbb paraméterei: 50m hatótávolság, 120 fokos látószög, az eszközt 3-4m magasra kell szerelni az ideális használathoz. A radar képének vizualizálásához egy méretarányos alaprajzra van szükség, amelyen el lehet helyezni a radart és az általa detektált objektumok megjeleníthetők. A rendszer használhatóságát jelentősen megkönnyíti az a szolgáltatás, hogy létre lehet hozni olyan zónákat, amelyekből kizárjuk a riasztást és olyanokat, ahol engedélyezzük, ahogy az az alábbi ábrán látható.

Így csak a számunkra tényleg érdekes eseményekről fogunk értesülni. Az AXIS D2050-VE különböző – használatra kész – alkalmazásokat kínál a felhasználók számára. Lássunk erre néhány példát!

Akciók vezérlése

A radar pontos detektálása és az objektumok osztályozása lehetővé teszi, hogy a radar pontosan azokban az esetekben indítson el valamilyen reagálást, ami kritikus a számunkra. Pl. kapcsolja fel a világítást, ha ember mozog a látóterében, jármű esetében ez nem szükséges.

PTZ automata követés

A radar által detektált objektumok automatizált módon követhetők egy PTZ kamerával, mivel a radar pontos pozíció adatokat küld, amivel vezérelhetjük a kameránkat.

Nyílt pozícionáló információk

A radar képes külső alkalmazások számára folyamatosan pozíció információkat közölni a látóterében lévő objektum(ok)ról. Ez egy meta adat folyamba ágyazva érhető el, másodpercenként 10 pozíciót képes közölni az eszköz a külvilág felé. Ezen információk segítségével a külső fejlesztők könnyedén tudnak saját alkalmazásokat fejleszteni, mint pl. vonalátlépés, vagy sebesség meghatározás.

Védelmi technológiák összehasonlítása

Mivel egyetlen technológia sem képes minden biztonságtechnikai kihívás tökéletes kezelésére, így jó tudnunk, hogy mit várhatunk az egyes megoldásoktól. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy a leggyakrabban használt periméter védelmi technológiáktól mit várhatunk.

Amint a táblázatból is látható, a radar új lehetőségeket hoz be a biztonságtechnikába, mivel segítségével távolságra is szűrhetünk.

Integrálhatóság

Mint a bevezetőben utaltunk rá, a biztonságtechnikai rendszerek minőségét napjainkban döntően meghatározza az abban található eszközök integrációjának lehetősége és minősége. Az AXIS D2050-VE gyorsan és könnyen integrálható az Axis Camera Station és Axis Camera Management videó felügyeleti szoftverekbe, valamint más gyártó által fejlesztett VMS szoftverekbe, mint pl. a Milestone. Az integrálhatóság természetesen nem csak azt jelenti, hogy megjelenítjük a radart a többi eszközünk között, hanem azt is, hogy a működésüket összehangoljuk.