Itt a Milestone 2017 R3!

1024 576 Aspectis

Világelső a Milestone

Ez év júniusában a Milestone XProtect szoftvere újra elnyerte a világ első számú video menedzsment szoftvere címet. Ez nagyon jó hír az egész Milestone közösségnek, amely több, mint 150 országban, több mint 150.000 installált rendszert jelent és folyamatosan fejlődik, köszönhetően a mintegy 1.000 technológiai partnernek is. Nincs ez másképp Magyarországon sem, itthon is folyamatosan növekszik az elégedett Milestone ügyfelek száma, hiszen mind többen ismerik fel azokat az értékeket (nyílt platform, több ezer eszköz támogatása, megbízhatóság, intenzív felhasználói felület, stb..), amelyek kiemelkedővé teszik a Milestone VMS megoldásait.

Megjelent az XProtect R3

A töretlen fejlődés jegyében 2017-ben a már a 3. kiadással jelentkezik az XProtect, a 2017 R3-al, amelyet október 5.-én jelentett be a Milestone. Míg az előző, R2 verzióban a szerver és kliens oldali hardverek hatékonyabb kihasználásában, a peremtárolók használatában, vagy a kiberbiztonságban hozott elsősorban újdonságokat, addig a legújabb verzió a mobil eszközök támogatásában, illetve az audio kezelésben jelent újabb fejlesztéseket. Nézzük meg röviden, hogy konkrétan mit is jelent ez a felhasználók számára.

AAC Audio

A felhasználók ezentúl kiváló hangminőségben tudnak lejátszani, rögzíteni és beszélni a video rendszerükön keresztül. Ez a képesség különösen fontos zsúfolt köztereken, a tömegközlekedésben, parkolókban, vagy a törvényhozásban, ahol a tiszta, érthető hang döntő tényező.

DLNA támogatás

A DLNA támogatással a felhasználók meg tudnak jeleníteni bármely video folyamot egy DLNA képes eszközzel a Milestone VMS-ükből számítógép használata nélkül. Ez egy rendkívül hatékony módja a megfigyelésnek, hiszen sokkal nagyobb szabadságot ad a megfigyelőnek a saját rendszere használatát illetően.

Milestone mobil támogatás beléptető rendszerekhez

A felhasználók ezentúl már a Milestone mobil alkalmazás segítségével nyithatják, zárhatják az ajtókat, jogosultságokat adhatnak ki, vagy vehetnek vissza. Ha a rendszerük fel van készítve az  üzenetek fogadására (push notifications), akkor a felhasználók akkor is automatikusan értesülnek a hozzáférési igényekről, ha nem fut a Milestone Mobile a háttérben.  Így mindig irányításuk alatt tarthatják rendszerüket.

A DLNA támogatás és ez utóbbi szolgáltatás azért is fontos lépések, mert a felhasználók egyre inkább előnyben részesítik mobil eszközeiket a mindennapi munkában, hiszen ezzel nincsenek az íróasztalukhoz kötve, a felmerülő feladatokat viszont hatékonyan és azonnal reagálva meg tudják oldani. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy a Milestone fejlesztői nem pihennek és a következő verziókban újra sok izgalmas újdonsággal lepik meg felhasználóikat.

Szeretne megbizonyosodni a Milestone Xprotect képességeiről?
Vagy szeretne egy 8 kamerás INGYENES XProtect Go-t?

Csak egy KLIKK az egész!